2001
Csak hogy valahol elkezdjem...
Ekkor még nem tudtuk, hogy több utazásra is el tudunk jutni még életünkben, ígyhát minden utazás számunkra úgy telt, talán ez az utolsó.
Utazásunkat egy hetesre terveztük, Budapesten át Eger, majd Aggtelek, Szilvásvárad, Kékestető érintésével újra haza. Eztöbb mint 600 km volt a végén. Mivel menjünk, itt az első kérdés. Tömegközlekedéssel? Átszállások, menetrendek stb nézegetésével, utánaszámolással megállapítottuk, hogy autóval 4 embernek sokkal olcsóbb nagyobb távra menni, mint tömegközlekedéssel, nem beszélve a kényelemről.
Volt is egy DACIA típusú autónk, ami több éve garázsban állt, 3 km-t nem lehetett vele menni, mert állandóan lerobbant. Na, ez kihúzva a listából. De továbbra is az autó maradt a leggazdaságosabb, tehát bérelni kell. Találtunk is egy kölcsönzőt, elég olcsón tudott is adni egy FORD MONDEO-t. Ilyen erős és nagy autót még nem vezettünk, de a beépített légkondi, a sötétített üvegek miatt nagyon kényelmes és jó élmény volt vele menni. Igaz nem tudtuk a fele kezelőszervről micsoda, de reméltük nem is lesz rá szükség.
Első nap
Elindulás. Ebbe a nagy autóba éppen hogy befért a csomag, szerintem a másikba be sem fért volna. Megtankoltunk. Csodálkoztam is mennyi benzin fér az autóba, a másikba feleennyit szoktunk tankolni. Nem akartunk átmenni Budapesten. Mi Nyugaton lakunk, ahhoz, hogy átmenjünk Egerbe, át kellett volna mennünk Budapesten, de az nagyon zajos és forgalmas város, így inkább kerültünk.Vác felé vettük az irányt, majd kompon át, Pest előtt egy kitérő Veresegyház felé, majd M3, aztán irány Eger. Akkor még nem volt navigátor, hogy beütöm a célt és odavezet. Több térkép, centizés a térképeken melyik a rövidebb út. Így oda is találtunk az egri címre, igaz többször elmentünk mellette, de akkor nem találtuk. Hihetetlen volt, hogy pont a bazilika mellett volt a cím. Ez egy cég vendégszobája volt, amit nagy ismerettségek árán sikerült megszerezni. A szoba a cég területén belül volt, munkaidőben ki-be járhattunk, de a munkaidő végén az akkori portás nem akart beengedni, mert neki senki nem szólt, hogy ki lett adva a szoba. Végülis a határozott fellépés és magabiztosság láttán nem okvetetlenkedett, hanem beengedett. Csak most gondolkodom el rajta, ha más, pld csaló, aki kilesi, hogy új vendég van, szintén nagy magabiztosságal fellépve, akár ki is rabolhatott volna minket.
Második nap
Aggtelek
Esős napokra is ajánlhatom, hiszen a föld alá megyünk. Télen-nyáron 10 fok körüli hőmérséklet van itt, nyáron gondoskodjunk azért pulóverről is, nehogy megfázzunk az egy órás séta alatt.
Van rövid séta-Aggteleki kör
Van félhosszú séta- Jósvafői kör és van egészen hosszú gumicsizmás, mászkálós kör, amit nem akartunk megtenni.
Az Aggteleki cseppkőbarlang a világörökség része, védett természeti jelenség. A rövid kör kényelmesen, néha lépcsőkön járható. Idegenvezetés félóránként. Ideérkezve high-tech szállodát, óriási aszfaltozozz fizetőparkolót , vendéglátó egységek hadát vártam. Ebből a szempontból csalódtam. Murvás parkoló, ami ingyenes, fa játszótér és néhány büfé bódé. A főpénztár egy régi vasútállomás szerű helyiségben van, semmi cicó, igaz a fénykép és video felvételekért külön fizetni kell. Utunkat barlangász kíséri és még egy orosz csoport, orosz idegenvezetővel. Kint tábla jelzi a világörökség részét, valamit számtalan tábla kint és bent azt bizonyítva kik is jártak itt. Legközelebb én is viszek egy márványtáblát, hogy itt jártam...
Visszatérve a pénztárra, mozgáskorlátozottaknak kedvezmény van, bár ezt a pénztáros nem tudta.
A barlangász rengeteg információt mond el az egy óra alatt, de ha tesztelném a látogatókat és konkrétan visszakérdeznék egy adott információra, szerintem nem tudná senki. Látványos viszont a nagyteremben lévő fényjáték a relax-zenéjével együtt. Ez egy óriási terem, óriási belmagassággal, állítólag koncerteket is rendeznek itt (bár én magam nem láttam, hol jönne be a tömeg, és a technikákat hol hoznák be, nem beszélve a koncert alatt a "szükségletek végzéséről")
Jótanács: vigyetek vakus fényképezőt, elemlámpát, pulóvert, napszemüveget. A napszemüvegre kifeléjövet lesz szükség, mert a benti néhány Luxos megvilágítás után ezer Luxal fog kint sütni a nap, napszemüveg nélkül néhány percig semmit sem fogsz látni.
Szilvásvárad
Na, ide csak beugrottunk egy vacsorára. Blogomban még lesz szó Szilvásváradról, sajnos ebben a kirándulásban a fő szerep Aggtelek volt, így este 6 után már nem sok időnk volt Szilvásvaradon körbenézni, talán néhány év múlva ismét itt leszünk...
Mindenesetre a család csak az iz kedvéért megevett 1 pisztrángot.
A harmadik nap előzetese...
Lillafüred, amely sajnálatos módon néhány nap múlva nem csak Lilláról lesz híres...
Lillafüred
A Palotaszálló egy meredek emelkedő tetején található, ennek megerősítésére alakítottak ki egy támfalakkal tagolt teraszos sétány-rendszert. Itt található az Anna-mésztufabarlang, a József Attila-szobor, és az ország legmagasabb (20 méteres) vízesése, valamint István főherceg látogatásának emlékoszlopa. A függőkertet két oldalról a Szinva és Garadna patakok határolják, tetején a szálló helyezkedik el, az alján kőhídon át Hámor faluba sétálhatunk.
Valószínű, hogy kirándulásunk során ez volt a legolcsóbb túra, hiszen a vízesés látványa, a függőkerti séta, a pisztrángtelep megnézése, a Hámori-tó látványa és a Palota szálló kívűlről ingyenes volt.
Ottjártunk után indították a 13. Lillafüredi autóversenyt, amit aztán egy halálos baleset miatt le is állítottak, és már soha többé nem indítják újra.
Valószínűleg lesz majd kisvasút tesztem is, majd ott megnézzük, hányadik helyen végzett ez a vonatozás.
Szóval Eger
Az átlagember általában 3 dolgot ismer, ha
1., Szépasszonyok völgye
2., Egri Vár
3., Bazilika
Mi többet mondunk:
A Szépasszonyok völgyét már láthattuk tegnap.
A mai kirándulásunkat a szállásunk tőszomszédságában található Bazilika meglátogatásával kezdjük. A Hit a Remény és a Szeretet fogad minket. Péter és Pál üdvözöl minket. 1836-tól várt arra. Hogy erre járjunk. László és István is állófogadást tartott.
Csak azoknak mondom, akik nem tudnak felfelé nézni, hogy a nagykupolán az alábbi felirat látható:
..És az Isten majd letöröl szemünkről
Csak azért írom le, mert nem biztos, hogy aki templomba jár, az látcsövet is visz magával.
Egyébként a Bazilika
Tanítóképző Főiskola
Udvarán színházi estéket szoktak tartani, műemlékkönyvtára látogatható. A könyvtár plafonján térhatású körpanorámás festmény 1778-ból a Tridenti zsinatot ábrázolja. Az ország egyetlen Mozart levele is itt van.
De hangulatos és látványos a Főiskola tetején megépített sötétszoba, ahonnan az asztalra “vetített” panorámás képpel egész Egert lehet látni, igaz a helyes látószög miatt egyszer körbe kell sétálni az asztalt.
Minorita templom
Megközelítése a Dobó téren át, ami nagyon szépen lett felújítva. A téren áll a Minorita templom, ahová a várlátogatás előtt bementünk lepihenni. A főiskola tetejére másztunk az előbb, majd félórás egyhelyben álló városnézés, majd a Főiskola tetejéről lejöttünk, és a főtéren vettük észre, hogy fáradtak vagyunk. Éppen ezért bementünk a hűvös templomba. Itt “relax” zene szólt “fentről”.
Egri vár
1852-en védtük meg a törököktől. Ugye emlékeznek rá? Itt az első meglepetés, ami ért, hiszen a beléptető pénztárnál –ha akartam fotózni- külön fotójegyet kellett venni. Egyébként több forcsa dolog volt itt amit szóvá teszek:
1., Fotójegy – amit ha nem veszek, nem fényképezhetek,
2., Külön belépőjegy az ideiglenes kiállításokra, amit ha nem veszek meg, abba a részbe nem engednek be.
3., ideiglenesen lezárt területek, amik csak akkor látogathatók, ha az idegenvezető is ott van.
4., A viaszmúzeumban igenis külön kérték, hogy fotózzak, ingyen, hogy hírét vigyem a kiállításnak.
5., Folyamatos építkezés miatt a vár egy része lezárva, de a belépőár nincs csökkentve.
6., A vár építészeti stílusába nem illő UFÓ szerű világítóablak.
Igazi sorozatvető ágyúkat láthattunk, percenként max 2 lövettel. Mobil ágyúkat hó-rukk mozgatással.
A föl alatt 30 méterrel futó aknafigyelő folyosó csak egynyomtávú, azaz 90 métert megteszel, mire rájössz, hogy a folyosó egy zsákutca, de addigra 100-an jönnek mögötted, és senki nem hiszi el, hogy nincs tovább, mindenki meg akar bizonyosodni róla.
Érdekes, hogy különböző tematikákból áll a kiállítás, és ezek külön belépőjeggyel látogathatók, pld a kínzóeszközök és kínvallatás a középkorban című, ami nem egy nagy vasziszdasz a Visegrádihoz képest, főleg azér nem, mert utóbbi ingyenes és lehet fotózni, míg itt nem.
Kellemes meglepetés volt a Panoptikum –külön belőpőért, a kiállított maszkokat meg lehetett fogni, fotózkodni lehetett velük, benmenni a cellájukba. Igen, Ezt mondhatjuk akár interaktív kiállításnak is.
Itt az Egri Csillagok című mű összes szereplője megtalálható viszfigurában, de még Gárdonyi Géza is.
Tudták, hogy Dobó Istvánt a nagy várvédőt aztán hazaárulással vádolták és bebörtönözték?
Ha iskolás lennék azt írnám, hogy csak akkor engedték ki, amikor meg akart halni.
Tudták, hogy Gárdonyi Géza háza a Várral szemben van? Tudták, hogy 59 évesen halt meg? Sírja a várban van.
Gárdinyi Géza emlékháza
Apja gépész, 6 testvére van. Érdekes, hogyan változik a világ. Míg mindenki tudja hová járt általános iskolába, gimnáziumba, addig senki nem tudja, hogy ÉN hová jártam iskolába és gimnáziumba. Pedig az régebben volt. Ja, írt egy könyvet? Én is.
Tudták, hogy a mondás: a rézangyalát.. eredetileg így hangzik: a rézágyát! A rézágy a jólét szimbóluma volt, és Gárdonyi Géza a jólétbe halt bele.
Na ez egy akkora marhaság, hogy le se mertem írni…
Minaret
40 méter magas 97 lépcsőfok vezet fel rá. A kilátó része egy 30 cm széles padka, tehát kövérek figyelem: Beszorultok!!! Ne menjetek fel, mert a többiek le is akarnak jönni.
Maga a kilátó
Egy élménybeszámoló attól aki megmászta:
-Soha többé én fel nem megyek. Pedig sovány ember volt.
Egy fiatalabb korosztály így osztotta meg élményét:
-Marha jó!
Kékestető
Az ország legmagasabb pontja. Ami majdnem igaz is, a legmagasabb pont a mellette található szanatórium területén van.
Ott létünkkor az egész hegy ködben, azaz felhőben úszott, így semmit nem láttunk a kilátásból. Az már csak hab volt a tortán, hogy ennek ellenére megvettük a belépőt a TV toronyba, hogy fentről mégjobban láthassuk a nagy semmit.
Sástó
A legmagasabban fekvő ponttól nincs is messze a legmagasabban fekvó tó. Sástó.
Itt egy kempinget alakítottak ki, és van egy kilátó is. Persze csak egyéni felelősségrem lehet használni, de akkor kérdezem, miért szednek érte belépődíjat?
Bár alacsonyabban voltunk, mint a Kékestető, de úgy látszik eléggé alacsonyan ahhoz, hogy kibújjunk a felhőből, és gyönyörködjünk a kilátásban.
Mi ebből a tanulság? Talán az, hogy nem mindig a legnagyobb a legjobb.
Vagy: Ne törekedj túl magasra, mert alacsonyabbról többet elérsz?
Már tartunk hazafelé, de még mindig van látnivaló. Pld a gödöllői királyi kastély. Sissi királynő pihenőhelye.A kert nem belépős, de a termek igen és igen, itt is fizetni kell a fényképezésért. A belépő ára beszorozva a családtagok számával meghaladta azt az összeget, amit rá mertünk számmi, így csak a parkba mentünk. Ottlétünkkor csak a főépület volt helyreállítva, most 10 évvel később még mindig tart a felújítás, most a parkot újítják fel.
Visegrád
Ajánlom. Szép a kilátás. Szabadon jöhetsz, mehetsz, nem kell kísérőre várni. Itt is található Panoptikum, benne van a jegyárban, és többnyelvű ismertető is van hozzá fejhallgatón keresztül. Fényképezedni nagyszerűen lehet. Sokkal szabadabbnak éreztem magam itt a Fellegvárban, mint Egerben. Igaz a belépőt is elblicceltük, de a váron belül sehol nem kérték, hogy mutassam fel a belépőt. Hiába: Nyugat – más a hozzáállás.
A Salamon tornyot is kerestük, de nem találtuk az oda vezető utat.
Esztergom
Még mindig nem értünk haza. Útközben mégegyszer megnézzük az esztergomi Bazilikát.
Tudják, itt kapott arany színű fejfedőt István. És én is mindjárt kapok a fejemre, ha ilyeneket írok.
Magyarország legnagyobb temploma. Éppen ottlétünkkor szerelték össze a Mária Valéria hidat, rá néhány napra át is adták, ezzel szimbolizálva a Magyar-Szlovák barátságot (?)
Hazafelé vettük észre, hogy van egy műszer az autóban, ami 0-át mutat. Mint kikövetkeztettük, ez a benzintankban lévő benzin mennyiségét mutatja. Sajnos Esztergomtól hazáig egyetlen nyitva tartó benzinkutat sem találtunk, így félő volt, hogy a nagy utazás katasztrófába torkollik, azaz a szakadó esőben este sötötben kénytelenek leszünk az út mellett éjszakázni, csupán egy liter benzin hiánya miatt. Nagy ötlet volt, hogy Tarjántól lejt az út, és kevesebb sebességgel, kihasználva lejtőt is talán spórolhatunk benzint.
Úgy nyomtuk a gázpedált, mint a hímestojást. Végül is hazaértünk.
A jó hír ezek után, hogy a kölcsönautót üres tankkal adtuk vissza, így spóroltunk kb.10.000 Ft-ot, de szerintem így is vettük át, mint a legelején emlékeznek rá, én ennyit még nem tankoltam autóba, mint akkor ebbe.
Ajánlott bejegyzések: